Szűkebb átmeneti pátriánkról már csak azért is érdemes pár szót szólni, mert a világ egy olyan egyedülálló helyéről van szó, amely mintegy öt és fél millió embernek ad otthont úgy, hogy története során kb 100 évente tökéletesen átalakul.
A szűk értelemben vett Ruhr-vidék alatt az Emscher és Ruhr folyók (végül mindketten a Rajnában végzik) közt elterülő város-konglomerátumot értjük, nagyjából Duisburgtól Dortmundig nyugatról keletre haladva. Fontosabb, egymásbe érő városok hasonló sorrendben: Oberhausen, Mülheim, Essen, Gelsenkirchen, Bochum, Herne; tehát Düsseldorf és Köln már semmiképp sem ide tartoznak. A folyók annak idején nélkülözhetetlen szerepét mára átvette az A40-es autópálya, amely csak a hétvégén autózható normálisan, amint az az alábbi videón látszik, épp keresztülmegyünk Essen belvárosán.
Röviden a sztori: a fiatal pásztorfiú, Hans Regen-Kurt egy tekintélyes nyaklevest kapott a XVI. században. Apja hirtelen haragú ember volt, aki már többször kérte az oktondi suhancot, hogy oltsa el odakint a tüzet. Hiába magyarázta amaz, hogy már több vödör vizet öntött rá, az csak égett tovább. Elég az hozzá, hogy Hans néhány év múlva vagyonos bányatulajdonos lett, apjának megbocsájtott és Bergmann-ra (bányász) magyarosított.
A mezőkből bányák lettek, a falvakból városok, a városokból Németország és Európa egyik ipari központja, amely ontotta magából a szenet és a vasércet, özönlött a munkaerő a vidékre, elsősorban lengyelek, később törökök, jugoszlávok, olaszok. Hans Bergmann ük-ük unokája is végül török lányt vett el, itt laknak a dortmundi főtéren abban csúcsos házban.
A múlt század elején újabb hatalmas löketet kapott a fejlődés, amikor nagy napjait élte a Krupp acélművek, beindult az autógyártás (Opelwerke Bochum) és még mindig bőven volt szén. Teljesen természetes volt annak idején, hogy vagy bányász lettél és napi 2 méterrel mélyebbre vájtad a lukat, vagy kohász (Stahlkocher – újabb érdekes nyelvi adat!) Mondani sem kell, az úgynevezett háborús gépezetek is mind itt készültek. A képen a hódító orosz seregek leszármazottai korzóznak a Borussia-stadion előtt az esti német-orosz összecsapásra várva. (ezúttal vesztettek, 2-1)
Az újabb totális átalakuláshoz aztán az angolok és az amerikaiak gálánsan megelőlegezték a bontási költségeket, és ugyan az újjáépítés során még sokan hittek a vas-és-acél-ban, ma már úgy látszik, 2018-ban az utolsó kupac szenet maga Merkel asszony hozza ki saját kezében. Néha még azért fellángol a remény, talán mégsem kell az összes bányát bezárni, ha az olajárak tartósan 100 dollár felett maradnak, de vég már belátható időn belül itt lesz.
A táj átalakításába ezért milliókat önött Észak-Rajna-Vesztfália (NRW) koránya és ma már úgy kell az egészet elképzelni, mint egy megsokszorozott Millenáris parkot Mammutostul, parkostul, Auguszt-cukrázdástul. Menő éttermek, kulturális központok, színházak nyíltak az egykori szerelőcsarnokok helyén, a Rajnában vidáman diszkóznak újra a halak, a sok zöld láttán az ember nem is gondolná, hogy régen még itt forgatták az összes német blues- és rock videóklipet.
Nyugodt, dolgos és őszinte embereknek tartják magukat az itteniek. Az oberhauseni főutca valóban nem volt túlságosan tele szombat este 6-kor, amint az a felső képen látszik, de lehet, hogy erről a meccs-előkészületek tehetnek. Még valami: a Ruhrvidék (becenevén Ruhrpott) nemzeti eledele a Currywurst, vagyis a kolbász curryszószban sültkrumplival és majonézzel (mit Pommes und Majo). Mivel elvárás a kolbász szeletelt verziója, a legtöbb helyen van szeletelőgép, hogy ne kelljen váratni a Kundschaftot. Ezt láthatjuk az utolsó képen.
