Na szóval, tisztára kivagyunk mindketten Kingával az örömtől, ő még a fájdalmaktól egy kicsit plusban mégjobban kivan.
Most szerda reggel van, szóval már másfél napos, Kinga mondta, hogy ma reggel születetteket eléggé lefitymálva nézegeti és mintha a "dedó kétezernyolc"-at olvasta volna le a szájáról.
Meg kell állapítsuk, hogy nagyon szép gyerek. Azonkívül, mivel szeptember elsején, hétfőn született, okos is. Elintézte, hogy neki egyedül ne kelljen majd utálnia ezt a napot. Elég sokat alszik, tényleg kevesebbet sír, mint a többi nyavajás az osztályon. Legjobban anyja kebelén és az én vállamon szeret aludni. Ilyenkor olyan aranyos, hogy erre gondolva most is elhomályosul egy kicsit a monitor.
Eszik is elég rendesen, habár - ugye mindenki tudja, hogy ez természetes - már fogyott is 10 dkg-t. Sajnos mamájának az evés (már Jakabé) nem mindig akkora öröm, de azért ebbe is bele lehet jönni állítólag. A császár miatt pedig nagyon fáj egyelőre a hasa, csak lassított felvételként tud szegény mozogni.
Szóval hogy volt.
Vasárnap is voltunk bent CTG-n , ez már kétnapos túlhordás volt, de összehúzódások fájások meg még sehol. Este Kinga már alig aludt, fájt a hasa, sehogy sem bírt elaludni, reggelre már azzal keltett, hogy bármi legyen indítsuk be, mert ez már nem vicces. Amúgy is kellett volna menni be, így felhívtuk a dokit előtte, hogy mi helyztet.
Ő célozgatott rá, hogy pontot tenne aznap a sztori végére, így rövid bizonytalankodás után levittük a bekészített cuccokat is.
A taxisnak ugyan nem mondtuk semmit, de a címet hallva és látva pocakot meg a cekkereket úgy tűnik, hamar deriválta az egyenletet, így 80 kmh alatt egyszer sem voltunk a reggeli dugóban (buszsáv).
Bent egyből azzal kezdték, hogy oxitocinos próbát tesznek, nézzük meg, hogy reagál a baba, ha rosszul, akkor császár. Szóval ekkor tudtuk meg, hogy a szülinapja szeptember 1 lesz. Ezután elég sokat kellett várni a kiválasztott szülésznőre, majd a szülőszobára, ahol azonnal kiderült, a beindítás nem fog menni, mert a szívhang gyorsan csökken az oxitocin jatására. Így ezután a műtőre vártunk.
Végül 13:55kor kivágódott az ajtó (én nem mehettem be) és kihoztak egy lila gombolyagot, aki a fiam volt.
Visszagondolva, leginkább egy bizonytalan rakás szerencsétlenségre emékeztethettem akkor, amikor a bába vitte a melegedőbe és a csap alá. A szülésznőnek kellett figyelmeztetnie, hogy "Apuka, fénykép?" Odaadták utána nekem is, majdnem 10 percig nálam volt Kingához csak egy pillanatra vitték be már lemosdatva bebugyolálva.
Hát kb ennyi.
A többit el lehet képzelni...
Mégy egy korábbi fénykép apukáról (így nagypapának nem kell beszkennelni, olvastam a kommentet) amin látszik a közeli rokonság, ha az olvasó összeveti az előző bejegyzésen látható fényképpel.
